Iskolánk a 2020-as évben ismét sikerrel pályázott a Rákóczi Szövetség támogatására. A támogatásból olyan programokat megvalósítását tűztük ki célul, melyek segítségével méltó módon állíthatunk emléket Zrínyi Miklósnak és munkásságának születésének 400. évfordulója alkalmából. Emellett célunk volt, hogy diákjaink Zrínyi Miklóst és korát érintő, korábban megszerzett ismereteit elmélyítsék, jobban megismerjék a magyar történelem XVII. századi kiemelkedő alakját, aki nem csak költészetével, hanem politikai és katonai tevékenységével is maradandót alkotott.
A támogatásnak köszönhetően valósíthattunk meg egy kultúrtörténeti kiállítást, melynek középpontjában Zrínyi Miklós költő és hadvezér alakja állt. A kiállítás megtekintői Zrínyi Miklós élete és irodalmi munkássága mellett jelentős történelmi és politikai szerepvállalásáról is tájékozódhattak, valamint megismerkedhettek a barokk irodalom legjelentősebb magyar képviselőivel, részletek olvashattak korabeli ismert irodalmi művekből.
Természetesen elengedhetetlen részét képezte a kiállítás anyagának a kor jellemző stílusirányzatának, a barokknak részletes bemutatása. Magyarországi építészeti emlékek, korabeli öltözködési divatok leírása és illusztrálása képek segítségével szintén a kiállítás részét képezte.
A kiállítást diákjaink, hozzátartozóik és minden érdeklődő megtekinthette.
Pályázatunk részeként rendeztük meg Zrínyi Miklós és kora című történelmi emlékversenyünket. Bár kezdetben a csapatok létszámát három főben maximalizáltuk, későbbiekben mégis négy fős csapatok kialakítását kértük a versenyzőktől, tartva attól, hogy esetleg egy karatén miatt kieső csapattag esetén is folytathassák a versenyt hátrány nélkül. A csapatverseny két fordulóból állt: egy írásbeli és egy szóbeli döntőt szerveztünk. A járványügyi helyzetet és a nagy érdeklődést figyelembe véve az első írásbeli fordulót online rendeztük meg. Az írásbeli fordulóra a megadott szakirodalom segítségével készültek fel a csapatok, melyet iskolai honlapunkon és iskolai könyvtárunkban is elérhetővé tettünk diákjaink számára. Az írásbeli teszt online felületének a Redmenta oktatási asszisztens tesztfelületét választottuk, mivel ezt tanulóink ismerik, gyakorlottan kezelik. Az írásbeli feladatokat teljesítő csapatok közül az öt legjobb teljesítményt elért csapat jutott tovább a szóbeli megmérettetésre. A két csapat között holtverseny alakult ki pontszámegyezés miatt.
Az írásbeli eredmények megszületése után egy hónappal került sor a szóbeli fordulóra.
A szóbeli döntő feladatainak elbírálására és a legjobb csapat kiválasztására három, független zsűritagot kértünk fel. A szoros eredmények eldöntésében Hargitainé Bartha Annamária és Kovács Lajos, a győri Rómer Flóris Múzeum két munkatársa, valamint Sándor Gabriella, a győri Szent-Györgyi Szakközépiskola Albert Technikum és Szakképzőiskola igazgatóhelyettese volt segítségünkre. A szóbeli forduló történelmi, irodalmi tudás is igénylő kreatív, változatos feladatait a döntőbe jutott csapatok nagy lelkesedéssel oldották meg.
A feladatok között szerepelt totó kitöltése, iniciálékészítés Zrínyi Miklós nevének kezdőbetűiből, utazási iroda ajánlatát, útvonal tervét kellett elkészíteni Zrínyi-emléktúra részeként, valamint Zrínyi helyébe képzelve hősi tettre buzdító szónoklatot írtak a csapatok, melyet a kiválasztott csapattag lelkesítő hangon mutatott be a zsűrinek. Végül pedig megfogalmazhatták a csapatok, hogy a mai világban ki is tekintenének hősnek, és ezt jól megfogalmazott érvekkel kellett alátámasztani.
A kreatív, csapatmunkát igénylő feladatok végső pontszámai is igen szorosan alakultak, de végül a zsűrinek sikerült egyezségre jutnia és kiválasztani a legjobban teljesítő csapatot. Legsikeresebb csapatnak a 11. G osztály csapata bizonyult. A csapatok értékes ajándékban részesültek.