A Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum 12. alkalommal rendezte meg az Apáczai Kar tornacsarnokában a hagyományos Nemzetközi tanirodai kiállítást, amelyre 23 diákcég küldte el a nevezését. A deákos diákcégek mellett ózdi, nyíregyházi, nagyváradi és gyulafehérvári csapatok vettek részt a versenyen, ezen kívül sok külföldi csapat az online megmérettetést választotta. A diákok a legjobb stand, katalógus, legjobb eladó és jelentős számú különdíjért szálltak versenybe. A virtuális kereskedés a gyakorlatorientált képzést és az élményközpontú oktatást kiválóan szolgálja.

A diákok lelkesedése, szakmai kiválósága lenyűgözte a zsűrit és a látogatókat is, akik között a soproni Fáy közgazdasági iskolából, Lanzenkirchenből és Gyulafehérvárról érkeztek vendégek. A neves szakmai zsűri elnöke dr. Vágyi Ferenc Róbert, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke volt. A zsűri tagjai voltak: Molnár Albert, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és dr. Buics László, a Széchenyi Egyetem oktatója.

Az összesített 1. helyezést a Deák-iskola Pacific Kft. csapata nyerte, akik egyedi streetwear ruhák kereskedelmével foglalkoztak. Az általuk kínált pólókra gyermekbántalmazás áldozatainak rajzai kerültek, a virtuális kereskedés díját pedig az érintett gyermekek megsegítésére ajánlották fel.

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak!

Információk a Tanirodai Kiállításról:

Az idei tanirodai kiállítás kétféle módon került megrendezésre.

Online változat:

3 kategóriában hirdettünk versenyt azoknak a külföldi kiállítóknak, akik a pandémia miatt nem tudtak személyesen részt venni a kiállításon.

  • Szórólap
  • Katalógus
  • Cégbemutató (prezentáció)

A jelentkezések magas száma ellenére végül csak 5 gyakorlócégtől érkeztek be a versenyfeladatok a megadott határidőre.

Az egyes kategóriák győztesei:

  • Szórólap: F.E. AURUL APUSENILOR S.R.L.
  • Katalógus: F.E. White Lady S.R.L.
  • Cégbemutató (prezentáció): F.E. Time out cafe S.R. L.

Apáczai Tornacsarnok: Hagyományos keretek között lebonyolított tanirodai kiállítás és verseny

23 gyakorlócég vett részt!

Kiosztott díjak:

  1. helyezés: Pacific Kft. (Deák – 12.e.)
  2. helyezés: SZIKSZI Kft. (Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium, Ózd)
  3. helyezés: Creatív Creators Kft. (Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium, Nyíregyháza)

Különdíjak:
Legjobb deákos eladó (fiú): Kauschitz Márton

Legjobb deákos eladó (lány): Rácz Petra (11.e.)

Legjobb külföldi eladó: Szabó Kincső (FE MEAL BOX SRL, Nagyvárad)

Legjobb stand: Creatív Creators Kft. (Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium,   Nyíregyháza)

Legjobb katalógus: F.E. Delycia S.R.L. (Gyulafehérvár)

Legjobb külföldi kiállító: FE MEAL BOX SRL, Nagyvárad

Kamarai Különdíj: BioClean Kft (Deák 11.e.)

EDUTAX különdíj: COC-TÉL kft. (Deák 11.g.)

Deák- iskola különdíja: Turi Flash Kft. (Deák 1/13.pü+vü.)

Deák Ferenc Közgazd. Szki-ért Alapítvány különdíja: Take a Breake Kft. (11.e.)