Kovácsné Zimborás Ágnes igazgatónő több spanyol középiskolában vehetett részt szakmai találkozókon.
A meglátogatott iskolák nyitottak a győri technikummal való együttműködésre. A beszélgetések során közös pályázatok terveiről is szó esett, ill. Erasmus+ pályázatban való partneri együttműködések is lehetségesek.
Az igazgatónő felvette a kapcsolatot a madridi Madách Egyesülettel, amelynek vezetője, Talló Ildikó felajánlotta a tolmácsolásban való segítségét. A találkozókon az igazgatónő bemutatta a Deák Cégszolgálat működését, felhívta a figyelmet a taniroda.hu felület használatára.
A szakmai program kiemelkedő eseménye volt, hogy az igazgatónőt fogadta József Balázs úr, a madridi magyar nagykövetség kulturális attaséja.
Ez a rendezvény a VCA-KP-1-2022/4-000607 pályázat támogatásával valósult meg.