Iskolánk a korábbi hagyományoknak megfelelően december 14-én megrendezte a Nemzetközi Tanirodai Kiállítással egybekötött Közgazdasági Szakmai Napját. A rendezvény idén is kettő helyszínen zajlott. Az iskolában szakmai előadások mellett gazdasági vetélkedőt játszottak és pénzügyi témájú filmeket néztek a tanulók. A szakmai évfolyam kettő osztálya az OTP és az MBH egy-egy fiókjába látogatott el, kettő osztály pedig a Magyar Államkincstárban vett részt egy szakmai előadáson. A 14. Nemzetközi Tanirodai Kiállítás idén is az Apáczai Tornacsarnok épületében került megrendezésre, amelyre rekordszámú kiállító csapat érkezett. A 30 diákcég között az iskolai csapatokon túl Tatabányáról, Ózdról és Pécsről köszöntöttünk versenyzőket. A külföldi csapatok is rekordot döntöttek, hiszen bécsi, nagyváradi, bukaresti, nagymegyeri, karvai és ingolstadti diákok is megmérették magukat. Szintén a rendezvényen mutatkozott be az INCLUDE projekt keretében megalapított nemzetközi diákcég is, az ECOFIT ltd. A kiállítás nagyon színvonalas volt, amelyet idén is egy háromtagú szakmai zsűri értékelt és számos kategóriában díjazott. A rendezvény nem valósulhatott volna meg a szponzorok támogatása nélkül, amelyet ezúton is köszönünk.

Nemzetközi Tanirodai Kiállítás díjazottak:

 

1. hely Porto Pizzéria (Deák iskola)
2. hely Miguel’s Nachos (Románia – Bukarest)
3. hely Hermes garden (Románia – Bukarest)
Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskoláért Alapítvány különdíja gOATs Kft. (Deák iskola)
Győri Szakképzési Centrum különdíja 2BC Kft. (Tatabánya)
Kamara különdíja gOATs Kft. (Deák iskola)
EDUTAX különdíja Porto Pizzéria (Deák iskola)
OVB különdíja Money Matters Kft. (Deák iskola)
Legjobb szórólap Porto Pizzéria (Deák iskola)
Legjobb katalógus Journey to Joy Kft. (Deák iskola)
Legjobb stand YourSurprise Kft. (Deák iskola)
Legjobb prezentáció GymWise Kft. (Deák iskola)
Legjobb külföldi cég Miguel’s Nachos (Románia – Bukarest)
Leginnovatívabb cég gOATs Kft. (Deák iskola)
Legkörnyezetbarátabb cég ECOFIT Kft. (NEMZETKÖZI CÉG)
Legjobb fiú eladó Kőrösi Ármin (2BC Kft., Tatabánya)
Legjobb lány eladó Vincze Lilla (BALTICA Kft., Pécs)
Legjobb deákos fiú eladó Dittrich Marcell (Snack City Kft.)
Legjobb deákos lány eladó Véber Anna (YourSurprise Kft.)
Legjobb külföldi fiú eladó Gubanaru Vlad (Miguel’s Nachos, Románia- Bukarest)
Legjobb külföldi lány eladó Puskás Beáta (Glix Kft., Románia – Nagyvárad)

 

Szponzorok:

  1. Győri Szakképzési Centrum
  2. Győr Megye Jogú Város Polgármesteri Hivatala
  3. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
  4. Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskoláért Alapítvány
  5. OTP Bank Nyrt.
  6. Generali Biztosító Zrt.
  7. Szülői Szervezet
  8. Palatia Nyomda és Kiadó Kft.
  9. Hard-Tech Bt.
  10. Vallum Consult Kft.
  11. CBA
  12. Tesco Global Zrt.
  13. Gidró Eszter
  14. Pankapapír Raabmix Kft.
  15. Tutti Élelmiszeripari Kft.
  16. Edutax Kft.
  17. OVB
  18. Esther kozmetika
  19. IMAGE

 

Ez a rendezvény a VCA-KP-1-2022/4-000607 pályázat támogatásával valósult meg.