A Deák Ferenc Közgazdasági Technikum 10.G. osztályának a Waclaw Felczak Alapítvány POLONICA VARIETAS című pályázatának keretében lehetősége nyílt 4 napos osztálykiránduláson való részvételre.

A Deák iskola a több mint egy évszázados történelme során mindig arra törekedett, hogy versenyképes tudást biztosítson diákjainak. Bár profilja alapján a gazdasági tantárgyak kapnak központi szerepet, tanulóink más tudományterületen is magas szintű oktatásban részesülnek. Ezen kívül kulcsfontosságúnak tartja az iskola a határon túli kapcsolatok ápolását, többek között a lengyel-magyar barátság gondozását. E célokkal összhangban választotta az osztály úti célul Lengyelország egykori fővárosát, Krakkót.

A pályázaton nyert összeg felhasználására 2022. június 9-12-ig került sor, melynek keretében 31 diák és 2 kisérő tanár, Notheisz Andrea osztályfőnök, valamint Vida Nikolett matematika-angol szakos tanár eljuthattak Lengyelország gyönyörű és történelmében is rendkívül gazdag nagyvárosába, Krakkóba.

A nagy távolságra való tekintettel a 4 napos kirándulás első és utolsó napja gyakorlatilag az utazással telt el. A fennmaradó 2 nap ugyanakkor jócskán kárpótolta az utazókat, hiszen tartalmas, színes, érdekes programokon vehettek részt.

Az első napon az osztály útja az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeumba vezetett, ahol német/angol idegenvezetéssel, két csoportban járták be az egykori koncentrációs tábort, melyek több mint egymillió emberi életnek, köztük kb. 438 ezer magyarnak állítanak emléket. A diákokat mélyen megérintették a látottak, a korábbi „tankönyvi” ismereteiket személyes tapasztalatokkal gazdagíthatták, átérezve a korábban történt szörnyűségeket.

A következő napon Krakkóban bejárták a lengyel kultúra bölcsőjét, a magyar emlékekben gazdag Wawel-dombot. A királyi vár és katedrális méltó emléket állít számos uralkodónak, többek között Nagy Lajos királyunk lányának. Itt található a Zsigmond és Báthory István nevét viselő kápolna, valamint síremlékük, melyről az osztály koszorúját elhelyezve emlékezett meg. Városnézésük során azt is megtudták, hogyan alakult ki Krakkó szimbóluma. Felkeresték a Jagelló Egyetemet, melynek jelenleg is működő magyar tanszéke van. A városnéző séta során megtekintették híres reneszánsz költőnk, Balassi Bálint emléktábláját is.

Az alapítvány jóvoltából az osztálykirándulás szinte teljes költsége finanszírozva volt a Pályázatot Kiíró által, így a résztvevőknek mindössze pár étkezés megoldásáról kellett gondoskodniuk saját forrásból.

Az osztálykirándulás valamennyi diákot és kisérőiket életre szóló élményekkel gazdagította.