2023 júliusában a Deák-iskola 3 tanulója (Meizer Boglárka, Tóth Szilvia, Györgyi Nóra), valamint két tanára, Kiss Mária informatikatanár és Kovácsné Zimborás Ágnes igazgató izgalmas németországi projektekben vehettek részt. A tanulók egy hónapot tölthettek Ingolstadtban, ahol egy művészi, zenés-táncos előadásban szerepeltek lengyel, olasz, szlovén, szerb és német diákokkal együtt. A nemzetközi projekt címe: Találkozás. Az előadás óriási sikert aratott Németországban és Szlovéniában is. A díszelőadás vendége volt Kovácsné Zimborás Ágnes, aki a kapcsolatok további lehetőségeiről tárgyalt Bettina Reinisch asszonnyal.

Ezzel párhuzamosan szakmai kirándulásokon vettek részt a tanulók Kiss Mária informatikatanár és az igazgatónő részvételével, amely a Deák Cégszolgálati Központ népszerűsítését szolgálta, ill. a taniroda.hu informatikai felületet ismerhették meg az érdeklődők.

A workshopoknak köszönhetően a Katharina Gimnázium (Ingolstadt) diákjai, tanárai közös tanirodai cég alapítását tervezik a Deák-iskola tanulóival.

A nemzetközi projekteken való részvételt a Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskoláért Alapítvány támogatta.

Ez a rendezvény a VCA-KP-1-2022/4-000607 pályázat támogatásával valósult meg.