Az idei tanévben december 12-én rendeztük meg hagyományos Deák-estünket. Ezen a napon az iskola tehetséges tanulói mutatják meg tudásukat társaiknak és az érdeklődő szülőknek. A Richter-teremben tartott előadáson csodás énekekkel, látványos társastánccal, gitárszólóval, fuvolajátékkal és karácsonyi hangulatot idéző versekkel nyűgözték le iskolatársaikat az előadó diákok. A Deák-esten mutatták be a portugáliai és a spanyolországi szakmai gyakorlaton részt vett tanulók azokat a kisfilmeket, melyekben élményeiket foglalták össze és röviden beszámoltak a meghatározó utazás tapasztalatairól is.

A bemutatók mellett hagyományosan ezen a rendezvényen kerülnek átadása az iskolában rendezett versenyek díjai is, illetve itt kapnak lehetőséget a 9. évfolyamos osztályok, hogy rövid műsorral bemutatkozzanak iskolatársaiknak. A Deák-estet az idei évben is a 9. osztályos tanulók esküje zárta, mellyel hivatalosan is deákos diákká váltak.

 

Köszönjük a szülők támogatását!

Ez a rendezvény a VCA-KP-1-2022/4-000607 pályázat támogatásával valósult meg.